Egy olyan világban, amelyben becslések szerint több mint 7000 nyelv él, létezik egy univerzális nyelv (és ez nem az angol). Arra is képes, hogy újra felépítsd vele a bizalom várát a romokból, összehozzon másokkal – ez pedig az étel!
De mi ennek az oka?
A függöny elgördül.
Erős a nyitány.
Egy figyelemfelkeltő csodaszép kerámiaedény formájában érkezik hozzád. A fedő ugyan még rajta van, de a fedő alól átszűrődő nyálcsorgató illata már legyőzött: ez olyasmi, ami meggyőzi az embert, hogy érdemes maradni.
Elfeledteti, hogy mennyi dolgod van és azt is, hogy a napot rengeteg kellemetlenség kísérte.
A család koszorúként ül melletted, kacaj és várakozás váltják egymást.
Kíváncsiság kezet fog az éhséggel.
Az ételért felelős „szakács” még ugyan igazít egy utolsót a látványos tálaláson és reméli, hogy mindenkinek ízleni fog.
Mindenkinek.
A célszalagon csücsülő mondatot úgy próbálja meg átszakítani, mint egy Tour de France reménység túlélni a dopping-tesztet.
Szeretne örömöt okozni.
Szeretne közösséget teremteni.
Szeretne jóllakatni.
Ez azonban néha keményebb feladat, mint egy afrikai bennszülött sarka.
Az az esemény, hogy leülünk és megosztunk egy étkezést másokkal, a szolidaritás szimbóluma.
Kis tett ugyan, de nem is olyan kicsi hatással.
Érted már, ugye?
Az étel több, mint a túlélés, az üzemanyag vagy a táplálkozás
Ez túlmutat egy fiziológiai szükséglet kielégítésén.
Vajon miért megyünk étterembe randevúzni?
Az étkezési idő (például az ebéd vagy vacsora) egyszerű táplálkozásból igazi kötődési élménnyé fejlődött a múltban, amely a világ számos kultúrájában különleges helyet, eseményt foglal el a mai napig.
A munkahelyi ebédektől a meghitt randivacsorákig, különleges rendezvényektől (például esküvő) a vasárnapi kerti partis szomszédolásig.
Ahhoz, hogy egy étel tökéletesre sikerüljön és a vendég valóban lenyűgözve érezhesse magát, nagyon sok mindennek kell egyszerre érvényesülnie.
Nem csak egy étteremben.
De pontosan mi az oka, hogy az étel ilyen szereppel bír a mindennapi életben?
7 ok, amiért az étel összehoz bennünket
1. Az étel lehetőséget ad valami megosztására
Szeretet, törődés, együttérzés, öröm, jó hír.
Hívd meg vasárnap ebédre a családot, süss egy szülinapi tortát egy születésnapi bulira, osztozkodj egy zacskó édességen egy baráttal és máris érzed majd azt a bizsergetően jó érzést a gyomrodban.
Az endorfin felszabadulását.
Az étel megosztásának hagyománya ősidők óta él.
A National Geographic szerint bizonyítékok vannak arra, hogy egy közel 300 000 éves tűzhelyen már ételeket készítettek és osztottak meg elődeink, ami a valaha talált legrégebbi tűzhely lehet a világon.
Az ókori görög filozófus, Epikurosz pedig azt mondta, hogy „Keresnünk kell valakit, akivel együtt eszünk és iszunk, mielőtt enni és innivalót keresnénk”.
2. Egyél, beszélj, ünnepelj
Az élelmiszernek vitathatatlan társadalmi, kulturális és vallási jelentősége van.
Az ünnepségek (például a karácsony, Hálaadás napja az USA-ban vagy a Valentin-nap) gyakran az ételek köré összpontosulnak.
Bizonyos típusú élelmiszerek bizonyos eseményekhez, hagyományokhoz, országokhoz és környezetekhez kötődnek (bor és pászka Izraelben, halászlé karácsonykor hazánkban vagy pulyka és áfonyaszósz, sütőtökös pite az USA-ban).
Lehet az étel királynő!
(Mind a 10 ujjunkat megnyaljuk minőségű.)
De ez esetben az étellel együtt járó közösség lesz a monarchia.
Épp, mint Nagy-Britanniában.
Egy hasonlattal élve: lehet ugyan az étel uralkodó pozícióban, de csak akkor lesz igazán királynő belőle, ha létezik hozzá a brit monarchia (közösség).
Tehát a közösség az, ami varázslattá teszi az étkezést.
A varázslat lehet személyes is – nemcsak azért szeretem a csokoládét, mert finom íze van, hanem azért is, mert a gyerekkoromra emlékeztet, amikor gyakran falatoztam titokban a télapócsokit tévézés közben.
Az étel összehozza az embereket és lehetőséget teremt arra, hogy kötődjenek egymáshoz.
3. A közös étkezés teret ad a beszélgetéseknek
Egy közös étkezés során kiadhatjuk magunkból a hullámvölgyeinket, meglátásainkat, gondolatainkat.
„Majd ebéd közben megbeszéljük.” Talán te is hallottad már ezt a mondatot.
Hogy van a család? Mi a helyzet a munkával?
Van új barátod? Valami új pletyka?
A legtöbbször étkezés közben merülnek fel a témák és itt is tudunk kibontakozni őszintén.
Egy odaülős vacsora vagy akár egy fagyizás is lehetővé teszi számunkra, hogy beszélgessünk, közelebb hozzuk barátainkat és családtagjainkat és képet kapjunk róla, hogyan boldogulnak.
4. Biztonságos teret ad a kapcsolatépítésnek
Lényegében egy „biztonságos teret ad” nekünk, ahol elengedve magunkat, feszengés nélkül beszélhetünk a napjainkról, hullámvölgyeinkről, félelmeinkről és szorongásainkról, örömeinkről és sikereinkről.
A közös étkezés egy egyszerű, de mégis nagyszerű módja a kapcsolataink fenntartásának, ápolásának.
Közös étkezés = egy kis szünet a dolgos rutinból.
Dr. Stuart Farrimond, bestseller-író és élelmiszerkutató említi meg azt, hogy „a főzés és az ételmegosztás rituáléja beépült a pszichénkbe (…)”, és vannak olyan kutatások, amelyek „bemutatják, hogy a rendszeres közös evés másokkal javítja a jólétet”.
A képlet valahogy így fest: étel + emberek = megnövekedett jólét.
„Az élet a mágia és a tészta kombinációja” – mondja Federico Fellini.
Az éttermek például az ételek és italok felszolgálása mellett mindig is olyan helynek és lehetőségnek számítottak, ahol az emberek társadalmi kapcsolatokat építhetnek és erősíthetnek.
Egy bár nem csupán egy bár. Ez egy hely, ahol a munkatársak összejönnek egy italra egy kemény munkanap után, vagy itt nézik meg együtt egy Európa-bajnokságot.
Minden családi összejövetel, buli vagy esemény középpontjában általában találunk valamilyen ételt.
Tanulmányok szólnak arról, hogy azok a családok, akik rendszeresen együtt étkeznek, egészségesebbek és náluk kisebb a depresszió és az elhízás aránya is.
Ugyanis a hosszú távú magány ugyanolyan hatással van az emberre, mint a napi több szál cigaretta elszívása.
5. Megoszthatjuk kultúránkat
A kultúra legjelentősebb része az étkezés.
Az ételeknek pedig sajátos jelentése van.
Különleges lehet egy esküvőn, születésnapon vagy egy ismertebb ünnepen. Egy kultúra megismerésének egyedi módja az étkezés.
Azaz ételen keresztül közelebb kerülhetünk hozzá.
Miért készítik el az emberek az adott ételt? Mit jelent ez vagy az az étel, és miért különleges?
Ha a saját kultúrádból származó hagyományos ételeket eszel, épp úgy megismerkedhetsz saját örökségeddel is, gyakran a saját családodon belüli recepteken keresztül.
A közös étkezéssel jobban megismerhetjük egymás kulturális hátterét és az ezzel járó ételeket.
Az étel identitástudatot ad.
Az étel kapcsolatot teremt a múltunkkal, jelenünkkel és jövőnkkel.
Az étel segíthet önmagunkat egy közösség tagjaként tekinteni, még akkor is, ha több ezer mérföldre vagyunk otthonunktól.
Egy rakott krumpli rakott krumpli 1400 km távlatból is. Az elfogyasztott ételeken keresztül otthont teremthetünk az otthontól távol.
A családi dédelgetett recepteken keresztül is azt reméljük, hogy újrateremthetjük ugyanazokat az ízeket, amelyekben felnőttünk.
Amikor már egy fényképed sincs az elhunyt nagymamádról, az általa gyakran főzött ételnek az illata és íze emlékké válik.
6. Kényelmes módja annak, hogy másokat felvidíts
Mi a legjobb módja annak, hogy felvidítson valakit?
Finom étel! Legyen szó süteményről vagy egy szelet pizzáról, az emberek jobban érzik magukat, ha valami olyasmit ehetnek, amit szeretnek.
Ilyenkor a szervezetük boldogsághormont termel.
Talán előtör belőled is egy emlék, amikor egy nehéz napon gyermekkorodban anyukád bejött a szobádba a kedvenc frissen sütött süteményeddel vagy egy adag palacsintával.
Amikor a legjobb barátodnak öntöd ki a szívedet, gyakran egy ételt is megosztotok egymással. Ez ugyanis ott és akkor nemcsak a tested táplálja, hanem a lelked is.
Néha nincs másra szükségünk, mint egy étkezésre, amely kivezet minket minden érzelmi zűrzavar labirintusából (természetesen nem pótcselekvésre, pszichés terápiás evésre gondolok).
De a kedvenc ételed egy tányér mögé bújva madártávlati látószöget adhat neked.
7. Javíthatja a mentális és fizikai egészséget
A barátokkal való közös étkezés a rendszeres étkezési időbeosztás kialakításának egyik módja.
Ennek pedig fizikailag és pszichológiailag is pozitív hatásai vannak.
Kevésbé valószínű, hogy gyorsan kapsz be valamit és a stresszes verziót választod: gyorsan, hirtelen sokat és a legtöbbször valami instant megoldást.
Kutatások szerint, ha másokkal együtt étkezünk, az javíthatja a mentális egészségünket.
A közös étkezés egészséges étkezési szokásokhoz vezethet.
Ha időt szakítunk az étkezésre, gyakrabban lassabban is eszünk, hiszen gyakrabban megszakítjuk azt a beszélgetések során.
A barátokkal és családdal való közös étkezés pedig javíthatja a kommunikációs készségeket.
Az együtt evés egy olyan minőségi időtöltés, amikor nincs zavaró tényező. A morált is javíthatja, különösen olyan csoportos környezetben, mint egy munkahely.
A főzés tudomány és művészet is.
Osztozunk az örömben és a bánatban, ahogy az ételben is
Amikor barátainkkal és családunkkal étkezünk, nem feltétlenül korlátozódunk otthonunkra.
Találj új étkezési helyeket. Egészen más élményben lesz részetek.
Egy esztétikus, különlegesen dekorált tányér segítségével szinte bárkit le lehet venni a lábáról.
Tarts most velünk Te is és szeress bele a gasztronómiába és az emlékezetes közös percekbe, amelyeket együtt töltünk azokkal, akik fontosak számunkra!
Mi, a Hoppá! Bistroban az ételek készítésénél a szeretettel teli szándékra fektetjük a hangsúlyt, amely látható és felismerhető mind ízben, mind kivitelezésben.
Egyedi élményt nyújtunk azoknak, akik kicsit is szerelmesek a gasztronómiába és a finom ételekbe! Látogass el hozzánk társaságban és tapasztald meg jó hangulat közepette a Hoppá Élményt!