Biztosan neked is van kedvenc éttermed. Életed legtöbb különleges eseményét itt ünnepled, és ha városon vagy országon kívülről érkeznek vendégeid, természetesen elviszed őket erre a helyre egy finom vacsorára.
Úgy dicsekszel vele, mintha a saját éttermed lenne – az étlapot szinte fejből tudod és a vendégeid ízlésének megfelelő tippeket adsz arra, milyen fogást lenne érdemes kipróbálniuk.
Gondoltál már arra, hogy miért pont ez a kedvenc éttermed? Valójában több oka is van annak, hogy miért térünk vissza egy adott helyre rendszeresen ahogyan annak is, hogy bizonyos esetekben miért nem teszünk így.
A visszatérő vendégek segítenek az étterem tulajdonosoknak maximalizálni bevételeiket, illetve a szájról-szájra terjedő reklám előnyeit is kínálják – ha tetszett nekik az étterem, az étel és a hangulat, akkor valószínűleg másoknak is ajánlják majd.
Ha azonban egy étterem nem tud visszatérő ügyfeleket szerezni, akkor fel kell mérnie az étterem helyiségeit, konyháját és működését, valamint az ételkészítés során felhasznált nyers ételeket, összetevőket, olajokat és zsírokat.
Ha a vendégek ismételten ellátogatnak egy étterembe, az azt jelenti, hogy érdemesnek találták az azt egy másodszori látogatásra, de mi alapján döntjük ezt el?
Az étterem, amelybe nem fogsz visszatérni
.. ha harsog a zene
A legtöbb étterem zenét biztosít az élmény részeként, de ez nem lehet olyan hangos vagy tolakodó, hogy a beszélgetés lehetetlenné váljon. Ugyanez vonatkozik az élő zenére is.
Hacsak nem olyan helyen tartózkodsz, amely egyben koncerthelyszínként is funkcionál, úgy a háttérzenének ízlésesnek és diszkrétnek kell lennie. Ki akarná 2010 legnagyobb slágereit maximum hangerőn hallgatni, miközben a tatárodat kóstolgatod?
.. ha piszkosak az asztalok, a terítékek vagy a menü
Ha a terítőd foltos vagy a csupasz asztallap ragacsos; ha rúzsnyom szúrja ki a szemedet a poháron; szárított ételdarabkák kacsintanak rád a villádról; ha a kezedbe adott menü zsírfoltos… Nos, mondjuk azt, hogy a higiénia nyilvánvalóan nem az étterem erőssége.
.. ha kiabálást hallasz a konyhából
Eltekintve bizonyos éttermi témájú valóságshow-któl (Gordon Ramsay), akkor a konyhai személyzetnek nem harcban, hanem harmóniában kell dolgoznia együtt.
Ha hangos konfliktusra leszünk figyelmesek a konyhából – vagy a felszolgálók, a menedzser vagy a személyzet közötti viszálynak leszel tanúja –, az biztosan nem fog téged újra az étterembe csábítani.
.. ha különlegességek egyáltalán nem szezonálisak (vagy különlegesek)
Fagyos, januári, dermesztő szél süvít odakint, és az egyik előétel különlegesség egy frissítő paradicsomsaláta. Esetleg szeptember van, és az étlapon található különlegesség a „tavaszi bárány”. Bármelyik évszakban is ülsz be az étterembe, és a nap különlegessége a sajtburger…
Ha egy étterem nem veszi a fáradságot, hogy olyan összetevőket mutasson be, amelyek az évszaknak megfelelőek, és a különlegességnek tényleg különlegesek legyenek, akkor biztosan nem leszünk lenyűgözve.
.. ha túl sok féle konyha fogásait kínálja
Gyakran találkozhatsz azzal a jelenséggel, hogy egyes éttermek a kultúrák ízeit keverik egymással. A sushi bárokat, bár japán eredetű étel, gyakran találod meg a koreai éttermekben, mivel a koreaiak is rengeteg sushit esznek. A kínai-kubai és a kínai-indiai főzés legitim, kultúrák közötti hagyományok átfedése miattt.
De egy olyan menü, amely például mexikói, olasz és amerikai ételeket kínál egyszerre, valószínűleg egyik ízvilágának sem tesz jót.
Ebbe viszont igen
.. ha az étel kiváló!
Ez az első számú ok, amiért folyamatosan visszatérünk egy étterembe. Bármilyen egyszerű vagy bonyolult is az étel, ha kedvünkre való, szívesen fogyasztjuk azt. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az íz ugyanaz maradjon, akárhányszor rendeljük az adott ételt.
Fontos az is, hogy változatos legyen az étlap – megkóstolhass újdonságokat, ha szeretnél és legyenek alternatívák az ételérzékenyek vagy azok számára, akik kerülik a húst vagy az állati eredetű termékeket.
.. ha jó a hangulat!
Először mindig a szemünkkel tudjuk felmérni az adott helyszínt, hiszen a belépéskor a szaglásunk és az ízlésünk még nem lendül akcióba. Ha minden vizuálisan tetszetős, hajlamosak vagyunk jobban élvezni az ételeket is.
A látvány nem csak a tányéron való pazar elrendezésre vonatkozik: ez magában foglalja az egész hely elrendezését is. Bármilyen finom is az étel, ha megrepedt vagy összetört tányéron, koszos edényekben tálalják azt, akkor biztosan nem fogyasztanánk el szívesen.
.. ha megfelelő az ár és az érték aránya!
Amikor étterembe megyünk, azt is mérlegeljük, hogy az ételek árai ésszerűek-e.
Ha a megrendelt fogás finom, de nem érzed reáisnak az árát, akkor nem biztos, hogy szívesen térnénk visszaaz étterembe.
.. ha a személyzet profi és segítőkész!
Biztosan neked is volt már részed olyan kiszolgálásban, amelyek visszatartanak attól, hogy az eset után visszatérj egy étterembe vagy egy boltba. Rosszul érezhetjük magunkat, amikor azt tapasztaljuk, hogy a pincér szándékosan figyelmen kívül hagy minket, vagy hosszú perceken keresztül megvárakoztat, mert a munkáján kívül valami mással van elfoglalva.
Azonban ha úgy érezzük, hogy fontosak vagyunk az étterem csapata számára, a személyzet pedig professzionális és segítőkész, akkor visszatérünk, mert azt gondoljuk, bármikor szívesen látnak bennünket, és értékelik a jelenlétünket.
.. ha ideális a lokáció!
Ha egy étterem a közelünkben van és egy kellemes sétával, vagy egy néhány perces autóúttal szinte automatikusan az egyik kedvenc étkezési helyünkké válik.
Mindezen kategóriák kipipálása után az adott étterem különleges helyet fog elfoglalni a szívünkben – ahol gasztronómiai élményeket szerezhetünk és igazán jóllakottnak érezzük magunkat – ezek azok a helyek, amelyeket biztosan rendszeresen fogunk látogatni!
Próbáld ki a Hoppá! Bistro-t!
A Hoppá! Bistroban biztosan visszatérő vendég leszel, hiszen ezen élmények mindegyikét tálcán kínáljuk neked.
Magyar ízekben gazdag, francia vonásokkal készített ételeink biztosan lenyűgöznek téged is, országokon átívelő konyhánk pedig sokszínű, és bár szem előtt tartjuk a hazánk tradícióit, rendkívül finom csavarokra számíthatsz tőlünk a megszokott fogásokban.
Az étterem a belváros szívében található, kínálatunk pedig tükrözi, hogy mit gondolunk a gasztronómiáról: Jancsa Jani társtulajdonos szerint ez sokkal több, mint egy klasszikus bisztró, kortárs, mégis közérthető.
Fontosnak tartják az alapanyagaik helyi beszerzését, tiszteletét, és azok szívből jövő, őszinte prezentálását a tányérjaikon. Kóstold meg finom ételeiket, boraikat és kézműves söreiket – legyen ez, a te kedvenc éttermed, ahová mindig visszajársz!